A film Auguste és Gustave Perret francia építészek és építőmérnökök harminc épületét mutatja be. Auguste Perret mesterien kifinomult betonszerkezeteket alkalmazott projektjeiben. Franciaország mellett Észak-Afrikában a kolonializmus légkörében dolgozott. Az 1912-ig 1952 között Algériában és Franciaországban emelt épületeket állítja párhuzamba a rendező. A film nyugati építészeti modernizmus és a különböző társadalmi körülmények és tájak között épített konkrét modernista struktúrák szimbolikus értéke és fenntarthatósága közötti kapcsolatot kutatja.


A rendezőről
Heinz Emigholz (1948, Achim) filozófiát és irodalmat tanult Hamburgban. 1968-ban kezdett filmkészítéssel foglalkozni, és 1973 óta kizárólagosan művészként, filmkészítőként, íróként és producerként dolgozik Németországban és az Egyesült Államokban. Korábban a berlini Képzőművészeti Egyetemen tanított kísérleti filmezést; emellett az egyetemen létrejött időalapú média, valamint művészet és média címet viselő programok alapítóinak egyike volt. Emigholz a Berlini Művészeti Akadémia tagja.