16. BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI FILMNAPOK !

Kedves Fesztiválozók, Építészet-, Város- és Filmrajongók!

Üdvözlünk benneteket a 16. Budapesti Építészeti Filmnapokon! Idén frissített csapattal vágtunk neki a fesztivál szervezésének. Az új tagok képviseletében  szeretnénk köszönetet mondani a korábbi fesztiválok szervezőcsapatainak, akik az eseményt jelenlegi ismertségére és rangjára emelték. Értékteremtő munkájuk említése külön jelentőséggel bír azáltal, hogy ebben az évben az emberi történetekre fókuszálunk, mottónk: „People behind”.

Ahogy egy épület vagy egy város születik, a mögöttük álló elhivatott lelkek és kreatív elmék gyakran háttérben maradnak. Annak felfedezésére invitálunk benneteket, ami az építészeti alkotómunka bonyolult rendszerében az építészeket, urbanistákat, építőmunkásokat és aktivistákat kezdettől inspirálja – azokat az embereket, akik a fejlődés mozgatórugói. A folyamatok mélyére tekintve rájövünk, hogy nemcsak a végeredmény értékes, maga az alkotó is inspirációforrás. Sorsok, karrierutak és szenvedélyek kerülnek középpontba, amelyek formálják fizikai környezetünket.

Örömmel osztunk meg veletek több magyar alkotást is a programban, magyar rendezők, vagy magyar gyártócégek munkáit. A fesztivál célja minél több hazai filmest az építészet és urbanisztika témái felé irányítani, hogy alkotásaikat büszkén mutathassuk be a jövőben.

„A jó építészet túlmutat falak felhúzásán. Magát az életet tervezzük meg, legjobb tudásunk szerint. A szépség nemcsak az anyagokban rejlik, hanem azokban az emberekben is, akikkel együtt dolgozunk, és akik használják az épületet.” – Frank Lloyd Wright

Ebben a szellemben hívunk mindenkit egy izgalmas utazásra egymás történeteibe.

Házban laksz? Szereted a filmeket?
Gyere, és ismerd meg az embereket a háttérben!
Jó filmnézést, élményekben gazdag fesztivált kívánunk!

Szeretettel,

A szervezők

 

BELÜL KELL FELÉPÍTENI A HÁZAT…

BELÜL KELL FELÉPÍTENI A HÁZAT…

KEPES GYÖRGY: A TUDÓS AGYÁVAL + A FESTŐ SZEMÉVEL

KEPES GYÖRGY: A TUDÓS AGYÁVAL + A FESTŐ SZEMÉVEL

NÉPLÁZÍTÓK: FRANCES GOLDIN ÉS A HARC COOPER SQUARE-ÉRT

NÉPLÁZÍTÓK: FRANCES GOLDIN ÉS A HARC COOPER SQUARE-ÉRT

ÍGÉRET: B. V. DOSHI, AZ ÉPÍTÉSZ

ÍGÉRET: B. V. DOSHI, AZ ÉPÍTÉSZ

LEWERENTZ – ÁLDOTT SÖTÉTSÉG

LEWERENTZ – ÁLDOTT SÖTÉTSÉG

SIZA

SIZA

BASILICO ‒ L’INFINITO È LÀ IN FONDO

BASILICO ‒ L’INFINITO È LÀ IN FONDO

27 STORYES – ALTERLAA FOREVER

27 STORYES – ALTERLAA FOREVER

ÉTELKÉPEK – FOODSCAPES

ÉTELKÉPEK – FOODSCAPES

WHEN WE LIVE ALONE

WHEN WE LIVE ALONE

WHERE WE GROW OLDER

WHERE WE GROW OLDER

HE FLEW AHEAD – KARL SCHWANZER ARCHITECT POETRY

HE FLEW AHEAD – KARL SCHWANZER ARCHITECT POETRY

GRANDAD AND THE PIER

GRANDAD AND THE PIER

THE PLACEMAN

THE PLACEMAN

VITIĆ DANCES

VITIĆ DANCES

A WOLRD TO SHAPE

A WOLRD TO SHAPE

A PLAN FOR PARADISE

A PLAN FOR PARADISE

FÉNNYEL ÍRT TEREK

FÉNNYEL ÍRT TEREK

THE SILO

THE SILO

 


Támogatóink:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Médiapartnerek: