A városba beköltöző vasúti pályák és kapcsolt épületeik, így a pályaudvarok és az állomások, radikálisan megváltoztatták a 19. századi település urbanisztikai, építészeti és társadalmi struktúráját. A kezdetben idegenül ható pöfögő, füstölgő, kormozó gőzösök betörtek a nagyvárosok mindennapjaiba, elfogadott eszközökké váltak, s ezzel új dimenziókat nyitottak meg mind a város belső fejlődése, mind külső társadalmi kapcsolatrendszere előtt. Ennek ellenére a kezdetektől él a kétely a vasút városi környezetre gyakorolt hatását illetően, hiszen az ? mondják ?, dacára a fejlődésben játszott pozitív szerepének, végérvényesen szétszabdalhatja a település történelmileg kialakult szövetét. Az első állomás megjelenése óta a pályaudvarok a külvárosokból egyre inkább a városmagba kerültek, épületük építészeti ? nem egy esetben technikai ? kuriózum, a katedrális, a vásárcsarnok, a palota mellett a város legmeghatározóbb objektuma, a vasúttársaság ?ékköve? lett. A sokszor az előző korok legnagyszerűbb építészeti mintáit felvonultató pályaudvar-épületek mind méreteikben, mind külső és belső pompájukban, mind szimbolikájukban (a közlekedés, a telegráf, a sebesség, a mérnöktudomány stb. allegóriái) a korabeli polgárok fejlődésbe vetett szinte határtalan optimizmusát tükrözték. Egy olyan teret hoztak létre, ahol ? az Antwerpeni pályaudvar kupolacsarnokára rácsodálkozó regényhős, Jacques Austerlitz szavaival ? ?az az érzésünk támad, mintha a profán világ határán túlra kerültünk volna, a világkereskedelem és a világközlekedés felszentelt főtemplomába?.
A pályaudvar mint tranzittér kapcsolatot teremtett a vidék és a város között, korábban sosem látott embertömegek áramlását engedte be a városba, egyben ajtót nyitott a városlakók számára a vidék felfedezéséhez. Ezzel egyértelműen a legújabb kor városkapujává, újszerű agorájává vált, ahol a városba szakadt vidéki szolgáló földijeit viszontláthatta, a fiatal lány a frontra induló szerelmét búcsúztatta, ahol ugyanúgy vonatra szállt a naponta ingázó munkás, mint a vakációra induló polgár.
A pályaudvar és környezete azonban az autózás és a repülés térhódításával lassanként a lezüllöttség szimbóluma lett. Az egyre gyorsabb és kényelmesebb vasúti szerelvények méltó befogadása egy új szemléletű pályaudvart igényelt: egy valódi 21. századi agorát, egy multifunkcionális teret éttermekkel, bárokkal, boltokkal, amint azt napjainkban láthatjuk többek között a londoni Saint Pancras tiszta, világos eleganciájú együttese, a párizsi Gare du Nord átlátható, szellős terei, vagy a madridi Atocha pálmaligetté varázsolt csarnoka esetében.
Bán Dávid
(Bán Dávid kulturális antropológus, városkutató. Utazás a pályaudvar körül (2011) című újonnan megjelent könyvét március 31-én 19:00 órakor mutatja be, az Antwerp Central film felvezetéseként.)