„Minden város tele van szokatlan helyekkel és izgalmas történetekkel, amelyek csak arra várnak, hogy valaki megmutassa és elmesélje őket. Bárki kezébe vehet egy kamerát és lefilmezheti saját kerületének, utcájának vagy szomszédjának történetét.”
A fenti idézet a My Street Films nevű londoni mintára szervezett ukrán workshop és filmfesztivál bemutatkozásából való. Oksana Nosach a fesztivál legutóbbi workshopjának eredményeképpen készítette Disznóólak közt (Among the Huts) c. kisfilmjét, amelyet a Budapesti Építészeti Filmnapok Flóra, fauna és a város c. rövidfilmblokkjában is láthattunk. A blokk egyik legizgalmasabb etűdje volt az övé, amely egy Kijev melletti gazdaság paradox történetébe enged bepillantást. Az ukrán kisfilm rendezője személyesen is ellátogatott a fesztiválra, így alkalmunk nyílt interjút készíteni vele. Oksana kalandvágyó, életvidám és sokat utazik – szerencsére mindig fényképezőképpel.
Honnan szereztél tudomást a helyről?
Véletlenül fedeztem fel, amikor egyszer arrafelé kerékpározva éppen körülnéztem a környéken. Megragadott a szokatlanságával, hiszen nem vagy felkészülve arra, hogy ilyesmivel találkozol a megszokott városi szabályrendszerben. Meglepődtem és megindított a kép, amit láttam: disznók sétáltak a többszintes épületek között, fák nőttek ki mindenhonnan. Mindebben ugyanakkor ott lapult egy darabka történelem is, még a város előtti időkre utalva, amikor minden egészen más ritmusban mozgott. Teljesen olyan volt, mintha a vidéki élet múzeumában járnánk, szinte csak az üvegbúra hiányzott a kis különálló világ tetejéről.
Hogyan jött az ötlet, hogy filmet forgass belőle?
Időről időre meglátogattam a helyet, hogy megtapasztalhassak valami rendkívülit a városi környezetben. Néha megmutattam a barátaimnak, amikor meg akartam lepni őket. Nem gondoltam, hogy kapcsolatba lépek a hely lakóival egészen addig, amíg az egyik barátom azt nem mondta, hogy mindenképpen forgassak dokumentumfilmet a helyről. Nem voltam benne biztos, mert azt gondoltam, hogy valaki már biztosan filmre vette korábban, végül mégis neveztem az International Festival of Film and Urbanism “86” által szervezett My Steet Films Ukraine versenyre.
A film némán ütköztet két teljesen különálló világot…
Igen, a film lényegében két valóság összecsapása, két ritmus egy fizikai térben –, egy ami vidéki, lassú, és egy másik, ami városi, nyüzsgő. Talán ez volt a módja megmutatni, hogy mindenki a saját realitásában él, és nem olyan könnyű megvédeni az életmódodat, ha ez nem illeszkedik a közvetlen környezetedhez. Ebben a helyzetben nem tudok állást foglalni – az észleléstől függően változik, hogy a gödör melyik oldalán állsz. Amikor keresztül sétálsz a veteményeskerten, a téged körülvevő toronyházak furcsának tűnnek, de ha a helyet fentről, a járdáról nézed, akkor az udvar tűnik kicsit csúnyának és nem odaillőnek. Általában persze szomorúnak találom, hogy a fejlesztők bekebelezik valakinek a történelmét, családi házát, a földet, amit sok éven műveltek és ami enni adott ezeknek az embereknek.
Tudtad? A kisfilm középpontjában lévő kis házat többek között Natasa Jurcsenko lakja, akinek kalandos életútjáról Oksana Nosachon kívül Jiří Stejskal, fiatal cseh filmrendező is filmet forgatott, Otthonomcímmel. Vele is készítettünk interjút, itt olvashatjátok.
Hogyan zajlott a forgatás? Mik voltak a kevésbé jó és az igazán jó pillanatok?
Ez a kis gazdasági épület, amit sokan tanyának hívnak, nem az egyetlen emléke az egykori Poznyaki névre hallgató falunak. Egyes házak egyszerűen eltűntek az elmúlt évek során. Amikor az operatőrrel először mentünk oda forgatni, még szinte hajnalban érkeztünk, hogy megnézzük a vidéki életet és megkérdezzünk néhány lakost.
A MyStreetFilmsUkraine után saját magam újraforgattam az egész anyagot, ami körülbelül egy hónapig tartott. Néha elfelejtettem tartalék memóriakártyát vinni, vagy az elem halt meg egy alkalmatlan pillanatban. Tavasz volt, és nagyon szeles, hideg idő volt. Ami egy kicsit rossz volt a forgatás szempontjából, hogy az udvar egyébként is nagyon szeles helyen áll. De ami még ennél is rosszabb volt, hogy néhány ember az érdeklődésemre bizalmatlansággal reagált, mert azt gyanították, hogy bántani akarom őket vagy a családjukat. De a hely háziasszonya egy nagyon kedves és nyitott nő. Szívesen fogadta a forgatást a területén és nagyon sok történetet megosztott velem.
A legjobb pillanatok a véletlen ismerősökhöz és a vicces állatokhoz kötőnek, különösen a macskákhoz, velük tele volt a hely. Amikor szétnéztem az udvaron, különböző emberek jöttek oda hozzám és elmondták a véleményüket: egy részük azt mondta, hogy ez egy roncstelep és hogy ezeknek az embereknek el kellene költözniük, mások azt mondták, hogy ez a farm örömmel tölti el őket, és hogy ide szoktak jönni nézelődni és etetni a disznókat minden nap a gyerekeikkel. Néha még tervezett túrák is vannak az óvodásoknak.
Hogyan fogadták a filmet körülötted?
A rengeteg anyag közül végül 6 percesre szűkült a film. Én nem gondoltam, hogy sikeres lesz, de az emberek reagáltak rá és fesztiválokon is részt vett. Néhányan szerették, néhányan nem. Még olyat is hallottam, hogy ez a film a halálról szól. Néhány barátom pedig nem igazán értette – túl kortárs volt a számukra.
És most? Hogyan tovább?
Elkezdtem közreműködni egy filmben, mely egy pusztuló kikötőről szól Kijevben. Általában szeretem a filmezést és a fényképezést, nézni az embereket, különösen a barátaimat. Van néhány anyagom zenészekről, akiket ismerek. Próbálok filmet készíteni belőle.
–
Ha a fesztiválon nem sikerült megnézned a kisfilmet, alább megteheted.
A cikk a Filmtekercs.hu-n jelent meg.
