Hogyan lesz egy építészből fesztiváligazgató?
JdH: 1999-ben rendeztünk egy szimpóziumot a városok filmes reprezentációjáról. Olyan kézenfekvő filmeket vetítettünk, mint a Metropolis vagy a Szárnyas fejvadász. A nagy érdeklődésen felbátorodva a következő évben rendeztünk egy filmes minifesztivált, ezen már nyolc filmet mutattunk be. Azóta komoly fesztivállá nőttünk, kétévente több mint 100 játék- és dokumentumfilmet vetítünk, van egy filmes adatbázisunk, ami a többi, hasonló fesztivált segíti a programalkotásban. Emellett több országban részt vettem építészeti filmfesztiválok beindításában, így Moszkvában, Varsóban és persze Budapesten.
Ki néz építészeti filmeket? Mennyire rétegműfaj?
JdH: Mindenki szereti a filmeket és mindenki házakban lakik és köztereken járkál, nem igaz? Az építészet és a film a 20. század legfontosabb művészeti ágai, és véleményem szerint ez még jó ideig így is marad. A két terület kombinációja pedig fontos és egyre népszerűbb.
Építészeti és filmes tanulmányokat is folytatott, építészként és filmrendezőként is aktív. Van átfedés a két szakma munkamódszerében?
JdH: Számomra a tervezői és a filmkészítői folyamat nagyon egyforma: mindkettőben van szerkezet és másodlagos jelentéstartalom. Mindenki úgy tekint az építészetre, mint ami az esztétikával, anyaggal és térrel operál, de van egy másik réteg is: a jelentés és történetmesélés. Ha ezt a második réteget megismered, az építészet hirtelen nagyon érdekessé válik. Épületek tervezésekor ezt a kettősséget segítségül lehet hívni. A film sem úgy működik, hogy van egy fiú és egy lány, és találkoznak: ez sosem ilyen egyszerű. Mindig van feszültség és konfliktus, ahogyan az építészetben is. Mindkét szakmát tanítom is és azt vettem észre, hogy jobb építészek lesznek azok, akik tudnak filmet készíteni. Az építészet a térrel foglalkozik, a film pedig az idővel, ha ezeket összekapcsoljuk, érzelmeket lehet vinni az építészetbe és szerkezetet a filmbe.
Hogyan került kapcsolatba a Budapesti Építészeti Filmnapokkal?
JdH: 2006-ban Magyarországon jártam és véletlenül elkeveredtem a Kortárs Építészeti Központ egyik bulijára. Teljesen magával ragadott a befogadó hangulat, az emberek nyitottsága és megkérdeztem, hogy miért nincs még filmfesztiváljuk. A következő évben már a Filmfesztiválra hívtak meg az épp akkor elkészült filmemmel. Ami a leginkább tetszett, hogy teljesen pénz nélkül, lelkesedésből szervezték. Pont azért utazom a világban, hogy tennivágyó embereket ismerjek meg. Az élet enélkül unalmas, azért vagyunk, hogy valamerre haladjunk és az érdeklődési körünkkel kapcsolatban aktívak legyünk. Persze a fesztiválok mindig a szeretetről, a jó kajákról és piákról is szólnak.
Huszár Daniella és Soltész Noémi, 2011. október 8.