A 14. Budapesti Építészeti Filmnapok mottója az ‘ACT GLOBAL’. Hogyan tudnak a Graphisoftnál a globális cselekvés felvetéséhez kapcsolódni?

A Graphisoft életében éppen egy globális szemléletmódra épülő belső struktúraváltás megy végbe. Vállalatunk modernizációs folyamatának célja, hogy egységes termék valamint szolgáltatási támogatással jelenjünk meg a globális piac több mint 100 országában, ahol jelen vagyunk. Ennek része az új webáruházunk is, amely bármikor bárhonnan elérhetővé tette termékünket. Emellett megújítjuk és a piacainkon azonos tartalommal frissítjük fel az egyetemekkel és a helyi szakmai szervezetekkel való együttműködéseinket is. A Graphisoft idén 40 éves, és nemcsak fejlesztéseinkben kívánunk piacvezető szemléletet és versenyképességet kínálni ügyfeleinknek, hanem figyelünk arra is, hogy mi magunk is a globális kihívásokra választ adni képes vállalat maradjunk.

Mint a világ egyik legnépszerűbb BIM (Building Information Modeling) szoftverének gyártói, mit érzékelnek a világban zajló trendekről a BIM programok fejlesztésében?

A járványhelyzet megmutatta, mit várnak el a felhasználók globálisan egy szoftvergyártótól. Egyértelműen az látszik, hogy az együttműködés, a csapatmunka vált esszenciálissá. Az építészeknek, kivitelezőknek, üzemeltetőknek akár kontinenseken átívelően kell együtt dolgozniuk – mindezt otthonról. Mi, szolgáltatók abban segítjük az építőipari szereplőket, hogy egy ilyen éles és váratlan helyzetben is, mint a pandémia ne csökkenjen, hanem lehetőleg nőjön a hatékonyságuk. Ehhez a technológiát már megteremtettük, és a piacon sokan most azt is megtapasztalták, hogy ennek hatékony kihasználásához egy teljes attitűdváltásra is szükség van: a lokális fragmentáltságból az átfogó digitális rendszerekre kell váltani.

Milyen kihívásokat jelent a globális átalakulás és a kiterjedt nemzetközi munka?

Erre egy belső „személyes” példát tudok hozni, Óbudára, a központunkba is érkeztek külföldi kollégák: egyiptomi statikus, brazíliai építészmérnök, angol BIM menedzserek, így a hivatalos vállalati nyelv magyarról angolra változott. Ezt tekinthetjük a vállalati organikus növekedésünk következményének, amelyet a nemzetközi versenykörnyezetben az elmúlt évtizedek alatt elért. A globális, egységes vállalati kultúránk része az is, hogy a különböző piacainkon eddig kialakult helyi jó gyakorlatokat központilag összegyűjtjük, és a legjobbakat általánosan alkalmazottá tesszük.

Milyen értékek vannak a vállalat működésének homlokterében?

Világszerte adottságunk, hogy nemcsak a nagy ügyfelekre koncentrálunk, hanem be vagyunk ágyazva az egyéni ügyfeleknél is, emiatt jelentős elvárási különbségeknek kell megfelelnünk. A nagy ügyfelek igényét ma egyre inkább a BIM szoftverünkre épülő közös sztenderdek és platform szolgálja ki, míg az önállóan dolgozók más elvárással rendelkeznek, de nekünk biztosítanunk kell, hogy ők is bármikor kapcsolódni tudjanak a csapatmunka környezethez. Emellett Magyarországon, amely mindmáig tesztpiacunk a mérnökök elérik tulajdonosunk, a Nemetschek portfóliójának termékeit is.

A Graphisoft BIM Server már jóval a koronavírus-járvány előtt lehetővé tette a virtuális csapatmunkát. Nőtt-e az igény az online csapatmunka megoldásokra az elmúlt két évben?

Kisebb ügyfelek valóban a járvány hatására teremtettek csak virtuális kapcsolatot és osztottak meg fájlokat felhőn keresztül társtervezőkkel. Nagyobb ügyfelek esetében a technikai haladást már korábban megkövetelte a versenyhelyzet, de az éles átállás most bizonyított és bízunk abban, hogy ez felgyorsítja az új technológiák beépülését a mindennapi gyakorlatba.

Milyen innovációra számíthatnak az Archicad felhasználók világszerte a home office tapasztalatai és a globális szervezeti átalakulás következtében?

Mi az OPEN BIM filozófiájában hiszünk, ami azt jelenti, hogy nem egy termékcsalád használatára kényszerítjük rá a szereplőket, hanem kiváló kapcsolatokat létesítünk a szoftverek között. Ez fejlesztés szempontjából a nehezebb út, nagyon bonyolult feladat és kihívás, de folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél kézreállóbb megoldásokat nyújtsunk az építészszakmának.