Tomas Koolhaas, a híres Rem Koolhaas fia édesapja munkamódszereit, filozófiáját és belső világát dokumentálja egy korábban soha nem látott intim és közvetlen nézőpontból. Ez a perspektíva lehetővé teszi a nézőnek, hogy úgy értse meg Rem Koolhaas gondolatait, mintha az építész fejében lenne. Ezeket az gondolatokat nem csupán absztrakt módon magyarázza el a film, hanem meg is mutatja gyakorlati megvalósulásukat: ahogy acél és beton megfogalmazásában öltenek testet. A film megmutatja, hogy a világ minden pontján megtalálható Koolhaas-munkák hogyan határozzák meg az építők, a használók és a benne élők életét, legyen szó hatalmas projektekről, vagy kisebb épületekről.


A RENDEZŐRŐL
Tomas Koolhaas Londonban született és nőtt fel. A Tank Magazine és brit MTV munkatársaként dolgozott, majd Los Angeles-ben beiratkozott egy filmiskolába. Ennek elvégzését követően 10 évig Hollywoodban dolgozott mint filmkészítő, számos műfajban (rövidfilm, dokumentumfilm, reklám, zenés klip) kipróbálva magát. Koolhaas a filmes projektjei mellett más területek iránt is érdeklődik: két regény is a nevéhez fűződik.