A milliárdosok, a fejlesztők és a polgárok harca az Építészeti Filmnapokon
Ahol az egekbe szöknek az ingatlanárak, ott az épületek is az egekbe szöknek. Hogyan is lehetne jobban kihasználni egy drága telket, mint hogy felhőkarcolót építünk rá? Persze nem mindenhol lehet ezt megcsinálni. London felkapott negyedei a világ legdrágább környékei közé tartoznak, ám ott többnyire csak egy-két emeletes szalagházak vannak, a zsebkendőnyi telkeken sem lehet terjeszkedni. Mit tesz az ingatlanfejlesztő, ha sem felfelé, sem oldalra nem építhet? Elindul lefelé!
A 8. Budapesti Építészeti Filmnapok keretében március 6-án vasárnap vetítik a Toldi moziban Milliós földalatti háború című dokumentumfilmet, mely ezekről a különleges ingatlanokról és arról az elkeseredett harcról szól, amit az ott élők folytatnak ellenük.
A földalatti szinteknek több funkciója is lehet. Ha csak a hagyományosakat vesszük, mondjuk a fényt egyáltalán nem igénylő mozitermet és a borospincét, vagy egy squashpályát esetleg az úszómedencét, már akkor is rengeteg helyet nyertünk. De ügyes világítóaknákkal és más trükkös építési eljárásokkal komplett apartmanokat lehet kialakítani a föld alatt.
Senki ne valami gagyi szuterénre gondoljon. A dolog ott kezdődik, hogy sokkal nagyobb a belmagasság, mint egy hagyományos pincénél. Vannak, ahol több szint mélységű földalatti “átriumokat” alakítanak ki, amelyek a különböző szinteket teszik szellősebbé, világosabbá.
A filmben olyan metszeti rajzokat mutatnak be, ahol egy kétemeletes ház földszintje alatt nagyjából akkora lakórész terül el, mint felette. Elképesztő luxus van London alatt.
Számomra amúgy a legmeglepőbb az volt a filmben, hogy látszólag mennyire szigorúan ügyelnek az építési szabályokra. A legtöbbször csak és kizárólag a piciny előkertet és egyetlen parkolóhelyet foglal el az egész építés. Úgy termelnek ki a ház alól több emelet mélységben földet, majd gyömöszölnek a helyére egy komplett házat, hogy gyakorlatilag alig van felvonulási terület.
A járdára sehol nem állnak, senkinek nem kell kerülgetni senkit, átmennie a másik oldalra, ügyesen elpakolnak a feje felett. Van, ahol mindezt zárt rendszerben teszik. Ahhoz képest, hogy a közelünkben egy vállalkozó két éve építkezik úgy, hogy gyakorlatilag sártengerré bontotta a járdát, egészen jól hangzik.
De vajon tényleg olyan jó dolog ez?
Az ott élők szerint egyáltalán nem. Egy-egy ilyen építés akár három évig is elhúzódhat, az elmúlt tíz évben mintegy 2000 ilyen pincét ástak ki, és a számuk évről évre nő. Egy-egy felkapottabb utcában egyszerre akár három-négy építkezés is folyhat.
A lakók mindenhol tiltakoznak az eljárás ellen. Egész napos a zaj (a kis rakodási terület miatt nagyon sűrűn kell fordulni a teherautókkal), és ami még rosszabb: az egymáshoz érő házak vezetik a rezgést. A filmben egy balesetet is bemutatnak, amikor egy vizes földdel megrakott konténer alatt beszakadt az út, eltörött egy csővezeték, ami azután eláztatta a pincéket.
A lakosság tiltakozik, de úgy tűnik ott sem könnyebb sokkal a helyzet, ha el kell érni valamit a hatóságnál a gyakran offshore hátterű ingatlanfejlesztőkkel szemben. Még akkor sem, ha Londonban vagyunk, és még akkor sem, ha egy igen előkelő környéken, ahol azért lakik egy-két ember, akinek számít a szava.
A BBC tavaly forgatott filmet a pincék építéséről, alaposan körbejárva a témát, megszólaltatva az ott élőket, a fejlesztőket, az ingatlanosokat, az önkormányzatot és az új pincelakásba költözőket is. A Milliós földalatti háború című dokumentumfilmet jövő vasárnap a 8. Budapesti Építészeti Filmnapok keretében nézhetitek meg a Toldi moziban. Akár Urbanista bérlettel is!
