Egyedül álló korszak és egy holisztikus szemléletű várostervező találkozását mutatja be a film, olyan alkotási folyamatot amiről várostervezők, építészek csak álmodhatnak. Az 1980-as évek végén az építészeti-várostervezés csúcs teljesítményei születtek meg Európában, például Stockholmban a Hammarby Sjöstad városrész. A film ritkasága, hogy nem az építészek – sztárok – szerepét emeli ki, hanem a várostervező sokrétű gondolkodását állítja középpontba. “Tervezésünk politikán, szabályozáson, tudáson, tapasztalaton, érzelmeken és törekvéseken – a bevett gyakorlaton – alapul. A normák és szokások, eszmék és valóság káoszában megpillanthatjuk a kozmoszt.” Így mesél a tervezésről Jan Inghe.


AZ EGY MÁSIK VÁROS NAGYKÖVETÉRŐL

Dr. Alföldi György DLA, építész, várostervező, városfejlesztő, 2018-tól a BME Urbanisztika Tanszék egyetemi tanára, 2019-től a Műegyetem Építészmérnöki Karának dékánja, 2015-2020 között az MTA Településtudományi Állandó Bizottság elnöke. 1999 – 2016 között Budapest – Józsefváros fejlesztésének egyik felelőseként, részese volt a kerület Európa hírű városmegújítási projektjeinek, a Corvin Sétány és Magdolna negyed programoknak, amiért Hild János életmű díjat kapott 2021-ben. Az Urbanisztika Tanszék keretei között Bach Péterrel 2011-ben létrehozott „Urban Future Laboratory”-ban a városi jövő kihívásainak kutatásán keresztül oktatja a várostervezést, és a társadalmi igényekre reagáló építészetet.