Egy félbemaradt és egy megvalósult modern álom. Mindkettő szimbólummá vált, az egyik az elszalasztott lehetőségé, a másik a nem várt bukásé. A modern persze nem tűnt el, csak átalakult. Az új helyét átvette az okos. Ma még mélyebben álmodunk, olykor egész rémeseket, de nem is csoda, túlzabáltuk magunkat, soha nem volt akkora a jólét, mint ma, soha nem voltunk ilyen mélyen a slamasztikában, hiszen a rendszer, ami alapján világunkat működtetjük, nem fenntartható. Az emberiség összerázkódik az ágyban, aztán átfordul a másik oldalára. Hány házat kell még lebontanunk, és hányat felépítünk, hogy felébredjünk?


A TÖRTÉNELEM TÖRLÉS ALATT NAGYKÖVETÉRŐL

Kovács Dániel művészettörténész, kurátor, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ kurátora. Szakterülete az 1945 utáni magyarországi építészet. Jelenleg több monográfia mellett a meg nem valósult budapesti tervek kiállításán és a Magyar Építész Nők kutatási projekten dolgozik. Nem szereti a róla készült fényképeket – ezen megtalálod?