Acélszerkezetes telep, aminek a híre nagy port ver fel a környéken. Japán házak a leendő tulajdonosok tervei szerint. Diákokra bízott kialakítás, akik mintha csak egy építőkészletből dolgoznának. Három építész maroknyi utópista lakóval összefogva a gyakorlatban valósítja meg a lakóhelyről alkotott ideálképét Charleroi, Liège és Brüsszel területén. Éppen ’68 után vagyunk, amikor mindannyian meg akarják mutatni az előre gyártott építészet forradalmi lehetőségeit. Merész emberi és építészeti vállalalások ezek, amelyek több mint 40 éven át tartották lázban őket. Mi áll ma a jövő egykori házaiból?

Budapest150: Mi maradt a késő modernitás közösségeiből, részvételi törekvéseiből és építészeti utópiáiból?


A RENDEZŐRŐL

Élodie Degavre építész, fotóművész, író és rendező, Brüsszelben él. Hivatásának szerelmeseként – amelynek bizonyos formáit gondolkodás nélkül elutasítja – 2006 óta oktat építészeti projektekről az ULB-n, 2018-ban pedig kutatási projektet vezetett a lakásépítésről a UCL-en. 13 évig aktív építészként dolgozott több brüsszeli építésziroda, többek között a V+ és az a practice állami projektjein. Az Élet-építőkészlet (La vie en kit) elkészítésével nagyobb lépést tesz a nyilvánosság felé. Visszanyúl az írás és a képek iránti ösztönös vonzalmához, melyet gyerekkora óta tartó szorgalmas fotózással és kreatív írói workshopokon való részvétellel tart fenn.