Mit jelent egy nemzet számára az újrakezdés? Kazahsztán válasza Astanának, a világ legfiatalabb fővárosának megépítése: egy jövőbeli, utópikus városé, ahol a felhőkarcolók és daruk olyan magasra nyúlnak, ameddig csak a szem elláthat. Építőipari munkások, tv-riporterek és idegenvezetők életük minden percével ezt a folyamatosan épülő várost szolgálják. Maxim Pozdorovkin és Joe Bender Kazahsztán tizedik évfordulóját ünneplő fővárosának történetét dokumentálja. A katonai felvonulások, monumentális épületek, zenei vetélkedők és ember-piramisok ennek a történetnek csak az egyik oldalát jelentik, a másik oldalon a nemzet legújabb kísérletében részt venni kívánó bevándorlók ezreit találjuk. Ők azért jönnek Astanába, hogy megépítsék annak arany emlékműveit, hogy piacait a sötétedés után is nyitva tartsák, és hogy a várost övező síkságból mind nagyobb területet foglalhassanak el. A rég itt élő lakosok láthatják, miként emelkedik egy csillogóan új város a folyó túloldalán, és alakul poros kis szovjet falujuk a „sztyeppe gyöngyévé”. A változó világgazdasági helyzet következtében elhatalmasodó félelem azonban hatással van a nagy építkezésekre is; Kazahsztán álomvárosának jövője bizonytalanná válik, az itt élők pedig Astana hivatalos víziója és az új metropolisz külvárosának valósága közé szorulnak.

Budapest150: Hogyan szegülhetünk szembe a reprezentatív épületek pazarló túlburjánzásával a városainkban?


A RENDEZŐKRŐL

Maxim Pozdorovkin díjnyertes New York-i filmalkotó, író és médiaművész. A Pussy Riotról készült filmjét a 2013-as Sundance Filmfesztiválon mutatták be, ahol elnyerte a zsűri különdíját. A filmet a világ számos más fesztiválján is vetítették, hazai premierjére az HBO-n került sor. Főváros című egészestés filmje egy napjainkban játszódó városi szimfónia a Kazahsztán középső részén épülő utópisztikus Astana építéséről. Pozdorovkin kurátori munkáját dicséri a Landmarks of Early Soviet Film (A korai szovjet film mérföldkövei) című filmválogatás, amely 2012-ben elnyerte az amerikai filmkritikusok díját filmes örökség kategóriában. Pozdorovkin a Harvardon szerzett PhD-oklevelet, és művészeti ösztöndíjasként tagja volt a Harvard kutató ösztöndíjasi körének is.

Joe Bender párizsban alkotó filmes, kutató és médiaművész. Újabb munkái között szerepel egy dokumentumfilm a harcos francia Audiopradif-ről; egy THE GUN SHOW című multimédia platform a kézi lőfegyverek térhódításának és a fegyverek kultúrájának kutatásához és megvitatásához; valamint egy dokumentumfilm egy libertárius hippi utópia drámai végéről Dél-Michiganben.