CERN – egy fellegvár, amely már önmagában társadalmi és emberi kísérletnek tűnik, ahol az együttműködési és integrációs modelleknek nap mint nap újra kell állniuk a próbát. A részecskefizikusok ma már az „ismeretlen ismeretlenek” feltérképezetlen területe felé haladnak. Nincs a jövőben „húha-faktorral” kecsegtető eredmény talán még nemzedékeken át. A dokumentumfilm egy közösség mindennapi életét mint organizmust szemlélteti, ahol az egyéni élet összefonódik a tudomány fejlődésével, a tudósközösség szigorú és kegyetlen ítéletével, a folyamatosan változó politikai klímával, a magántőke csábításával szembeni állandó küzdelemmel, a média és a sajtó értetlenségével, valamint a gazdasági nehézségekkel. Egy kompakt világ, amely megpróbál ellenállni annak a könyörtelen showbiznisznek, amelyet saját magunk teremtettünk.


A KÉSZÍTŐKRŐL
A ZimmerFrei egy művészcsoport, amelyet Massimo Carozzi, Anna de Manincor és Anna Rispoli alapított 2000-ben Bolognában. Munkásságukban egyaránt jelen van a videóművészet, dokumentumfilmek, hang- és környezeti installációk, fényképezés, performanszok, workshopok és köztéri művészeti projektek. A formális nyelvek keverésével a ZimmerFrei kaleidoszkópszerű, audio- és vizuális munkákat hoznak létre, amelyek valós és képzeletbeli városi környezeteket vizsgálnak, feltárva a közterületek és a magánterület közötti határokat.

A Filmapokon korábban bemutatott filmjeik az Otthonom, Mutonia és a Pillanatnyi 8.